A flavonoidok a demencia ellen is hatásosak. A Columbia Egyetem Egészségügyi Központjában végzett kísérletsorozat, tudományos áttörésként robbant be az időskori egészségmegőrzés világába, ugyanis flavonoidok segítségével sikerült a kognitív funkciók hanyatlását visszafordítani 50-69 éves embereknél. Scott A. Small professzor vezetésével a kísérlet arra a korábbi kutatásra épült, amelyből kiderült, hogy egerek esetében a hippokampusz –amely felelős a memória helyes működéséért és a térbeli tájékozódásért–, egy bizonyos része összefüggésbe hozható az idősebb korban bekövetkező szellemi hanyatlással. A három hónapon át tartó programban 50 és 69 év közötti önkéntesek vettek részt. A csoport fele napi 900 milligramm, kakaóból kivont flavanol-komplexet (Theobroma cacao extract.) fogyasztott, míg a másik fele csupán napi 10 milligrammot. A páciensek memóriateszteknek és speciális mágneses rezonancia vizsgálatnak vetették alá magukat kutatás elején és a végén is. A különleges képalkotó eljárás segítségével a különböző agyi területek aktivitását, anyagcseréit figyelték meg. A magas flavonoid fogyasztás meghozta gyümölcsét.
Az agytevékenységről készült képeken szignifikáns különbség volt kimutatható a két csoport felvételei között. Továbbá a memóriatesztek eredményei is radikális változásokat hoztak, mivel a napi közel egy gramm növényi immunagyagokat tartalmazó italt fogyasztók három hónap után a 30-40 évesek szintjén teljesítettek. Ezek az eredmények is azt támasztják alá, hogy ha a természet felé fordulunk és betartunk néhány alapvető életmódbeli szabályt, akkor sosem késő az egészségünket helyes irányba állítani vagy akár egy évtizedet is fiatalodni.
Forrás: https://diagnosticpathology.biomedcentral.com/articles/10.1186/1746-1596-9-68