
Mi az a Flavin7
A Flavin7 környezeti ártalmaktól védett területekről gyűjtött, termőhely és fajta alapján válogatott gyümölcsök – feketeszőlő leve és héja, feketeszeder, feketeribizli, feketecseresznye, szilva és alma molekulaszeparált koncentrátuma. A Flavin7, mint molekulaszeparált gyümölcslékivonat tizenkét flavonoidot, köztük krizint, galangint, apigenint, luteolint, fizetint, quercetint, hesperidint, más polifenolos vegyületeket, valamint vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat is tartalmaz. A Flavin7 készítménnyel 1998-tól több kísérletet is folytattak egyetemeken, intézetekben, kórházakban, laboratóriumokban. A következőkben egy fontos tanulmányt szeretnénk bemutatni, mely bizonyította a készítmény vitathatatlanul kiváló hatását. A szakmaiság ebben az esetben megkerülhetetlen, ám ennek ellenére bízunk benne, hogy a konkluzív részeknél az esetleges bonyolultabb bekezdések is világossá válnak.
A vizsgálatban laboratóriumi körülmények között in vitro (nem élő szervezetben) szlovák kutatók kezeltek különböző rákos sejteket Flavin7-tel. A kutatás során a fő szempont a sejtek (Jurkat sejtek: humán leukémiás T-sejtvonalat és HeLa sejtvonal amely, az első Petri-csészében nevelt halhatatlan emberi sejtvonal) osztódásának és ereződésének megfigyelése volt.

- A Flavin7® sejtszaporodást gátló és antiangiogén hatásai, in vitro
J. MOJŽIŠ1, M. ŠARIŠSKỲ1, M. PILÁTOVÁ1, V. VOHAROVÁ1, L. VARINSKÁ1, G. MOJŽIŠOVÁ2, A. OSTRO3, P.URDZÍK3, R. DANOVČIK3, L. MIROSSAY1
1 Farmakológiai Tanszék, 2Kísérleti Gyógyászati Tanszék, 3Kettes Nőgyógyászati és Szülészeti Klinika, Orvostudományi Fakultás, P.J. Šafárik Egyetem, Kassa, Szlovák Köztársaság
A Flavin7 (továbbiakban: F7) egy táplálék-kiegészítő, amelyet Közép-Európában a rákos betegek gyakran fogyasztanak a kemo- és sugárterápia során. Ebben a kutatásban ennek a táplálék-kiegészítőnek a sejtszaporodást gátló és antiangiogén működését vizsgáltuk. A F7 sejtszaporodás gátló aktivitást mutatott mind a Jurkat, mind pedig a HeLa sejtekben. Jelentősen csökkentette mindkét sejtvonal növekedését 200μg/ml – 20 μg/ml dózisban (a p <0,001, illetve p <0,01). Az F7-tel kezelt Jurkat sejteknél szignifikáns növekedést találtunk a szub G0/G1 DNS tartalommal rendelkező sejt frakcióban, amelyet az apoptotikus sejthalál markerének tekintenek. Az apoptózist annexin V festés és DNS fragmentáció is megerősítette. Az F7 100 – 4 μg/ml dózisban gátolta az endotél sejtek migrációját és a hajszálér csövek kialakulását, ami potenciális antiangiogén tulajdonságait jelzi. A Flavin7 gátolta a mátrix metalloproteinázok (MMP-k) aktivitását is – különösen az MMP-9-ét – a 100 μg/ml-től 4 μg/ml-ig terjedő dózisban. Adataink arra utalnak, hogy az F7 jelentős sejtszaporodás gátló és antiangiogén tulajdonságokkal rendelkezik in vitro. In vivo működésének felderítéséhez további kutatások szükségesek.
A mikroszkópos felvételeken jól látható, hogy a B-fényképen a legritkább a sejtek sűrűsége az adott keresztmetszeten. Ez azt jelenti, hogy a Flavin7 gátolta az újonnan fejlődő erek növekedését. Az eredmények azért bírnak nagy jelentőséggel, mert a rákos sejtek növekedéséhez új erek „növesztésére” van szükség, melyek átszövik és táplálják a daganatot. A Flavin7 adagolás blokkolta ezt a folyamatot, így gyakorlatilag elvágta a tumor növekedéséhez szükséges tápanyag-utánpótlását.

A Flavin7 olyan hét gyümölcs (szőlő, fekete áfonya, fekete cseresznye, fekete ribizli, bodza, kökény és szilva) koncentrált kivonata, amelyek magas polifenol koncentrációjuk miatt kerültek kiválasztásra. Ebben a 2006-ban történt kísérletben bevizsgált FLAVIN7 22mg/ml olyan polifenol vegyületet tartalmazott, mint a miricetin, a kvercetin, a kempferol, az izorhamnetin, a katekin, az epikatekin, a malvidin-3-glükozid, a koffeinsav, a transz-rezveratrol, a cisz-rezveratrol, a chrysin, a galangin, az apigenin, a fizetin és a luteolin. Nem csoda tehát, hogy a daganatokat tápláló angiogenezis (érfejlődés) folyamat nem volt képes aktivizálódni, hiszen az említett flavonoidok nagy része egyenként is képes ezt gátolni. Sok tumorfajta esetében már az is sikerként könyvelhető el, ha a tumor eltávolítása nem lehetséges (agydaganat), ám a növekedése megállítható azáltal, hogy az ereződést indukáló szignálokat (VEGF -Vascular endothelial growth factor) flavonoidok segítségével eliminálhatjuk.